si tyu's List: építészet

• Ez a projekt – mint bármelyik másik is azt példázza, hogy nem szabad bedőlni annak, hogy nincs idő. Ugyanis van idő. Vagy ha nincs: mi, magyarok csinálunk. Ennyi idő alatt többfordulós nemzetközi tervpályázatot is lebonyolíthattunk volna. No persze Nagy Gábor Tamás és az életműdíjjal kitűntetett Aczél Péter akkor is sötét lónak bizonyultak volna. Nem lehet szabadulni attól az érzéstől: ez a két ember eldöntötte – és a képviselő testülettel meg is szavaztatta -, hogy ide semmi nem fog épülni. „Ezek” közreműködésével – bárkik is legyenek az „ezek” – legalább is semmiképp.

  • Ez is elég vastag. De ki kellett modani (elhallgatni hiba lett volna); mégha aktuálpolitikai is.
• Ha az opponenseket és a tervtanácsot egyetlen testként tekintem, és miért kellene másként tenni, nos akkor olyan nincs, nem létezhet, hogy két ennyire eltérő filozófiájú terv is laudációra találjon, vagy ha ez bekövetkezik, akkor az nem más, mint annak igazolása: tényleg nincsenek közös értéke(in)k, még a legalapvetőbb szakmai normá(in)k is összeomlottak, még az abszolút építészeti elit számára is a VÉLEMÉNY pusztán ízléslapú konstruktum. És mint ilyen a helyzet(ek) igazolására felhasználható csere-kompatibilis izé. Ami lehet ilyen is, olyan is; hangozhat így is úgy is: ami épp a legmegfelelőbb. Teljesen mindegy, hogy ebben az esetben épp a tervek változtak meg, a VISZONYOK alakulása vált rendkívül kritikussá.

  • Ilyet az ember nem szívesen ismer be (merthogy elég kilátástalan), de sajna igaznak tűnik.
• Ha ez így van, vagyis egy helyzet elvisel egy EKKORA VISZONYVÁLTOZÁST, akkor a tervtanácsok puszta legitimitása, működésének értékalapú kontrollfunkciója kérdőjeleződött meg.

  • Igen. Az meg egy más kérdés, hogy ez jó-e nekünk?
• Egy pár szót a városról… Urbanisztikai szempontból nem elhanyagolható, hogy óriási diszkrepancia jött létre a KÉSZ, az ideáját képző tipológiai alapú kontextualista várostervezés, valamint a romlábazat által képviselt esztétikai arányok között. Ezt a távolságot csak fokozták a 2004 óta a világsajtót bejáró olyan projektek is, mint a H&dM Caixa fórumja, a Hafen City, vagy Peter Zumthor kölni Kolumbája. Míg a 2004-es pályázatok bátor konceptualitása a városrendezésre kérdezett rá, addig a fenti építészeti példák a romokkal kapcsolatos új viszony alapjait fektették le. És váltak egyben félreértések tárgyává.

  • Ez megért volna még egy pár mondatot!
    Például (egy ilyen, követő típusú) szabályozási terv értelméről. Hogy van-e értelme egyáltalán szabályozási tervnek (úgy általában).
    Ha igen (szerintem inkább igen, mint nem), akkor milyen alapelvek mentén kéne működnie?
    Valószínűleg nem befoglaló kubusokról, meg homlokzatmagasságokról kéne szólnia. Hanem bátran nagyon megengedő térbeli korlátokról, azokról a végső határokról, amit végképp nem szabad túllépni, de amit épeszű tervező nem is szándékozna túllépni. Meg funkciókról, (tömeg-, forgalom-)terhelési maximumokról.
    És lehetne szemtelenül kevés. Nem attól jó a szabályozás, ha sok, hanem attól, hogy betartható.
    És legfőképp ne legyen követő!
• Hitem szerint releváns építészet elmélyült, az építészet médiumán belül maradó, annak sajátszerűségét a kifulladásig kutató, monomániás harc eredményeként jön létre. Aldo Rossi, Carlo Scarpa, Moneo, H&dM, Alvaro Siza, Peter Zumthor építészete – hogy a hazai kedvenceket említsem – a tárgyat befelé és belülről kérdező kíméletlen kutatások eredményeként jön létre.
• A programalkotás pedig épp ellenkező irányú, az építészetet alapvetően kívülről szemlélő folyamat. Emberfeletti kihívás ez, aminek persze a maguk idején a nagy mesterek: Mies, Corbu és Niemeyer, még megfeleltek.

  • Nehéz ezzel a dichotómiával vitatkozni: nagyon szemléletes, valószínűleg igazsága vagyon; de legalábbis nehezen cáfolható; mégis úgy érzem, ne biztos, hogy teljesen helytálló.
• A Zoboki Gábor által felvállalt programadó építész-szerep komoly szépségfoltja az, ahogy a Kis Péterrel történő fúzió megtörtént.

  • Hogy nem tudta fékezni a ceruzáját...
• Meg őszintén: hát nem TÉNYLEG ez lenne a normális?

  • Mármint mi is?
• 6. Egy film és értelmezése.
  Érdemes egy pár szót szentelni arról a filmrészletről, amit Kis Péter Mónus János kérdésére adott. Mint ismeretes, a kérdés úgy szólt: "A legrövidebb nyílt levél" - Kis Péternek
  Péter!
  Gábor (Zoboki) mit tervez a Szent György téren?
  János (Mónus) BÉK (alelnök).
  
  A kérdésre érkezett válasz a Volt egyszer egy vadnyugat című film nyitó hat perce volt. Ez a filmválasz – szerintem – annyira sokrétű és tipikus is egyszerre, hogy érdemes egy kissé elbíbelődni vele. Sokrétűségét az eltérő interpretációk, a valósággal kapcsolatos allúziók és általában az a Rorschach-jelenség adja, ami minden, már-már megmosolyogtatóan tömör szituáció velejárója. Utóbbi szerint mindenki azt és úgy látja bele a filmbe válaszként, ahogy akarja. A tömörség ugyanis épp a kapaszkodókat szűnteti meg; a tömörség a pontosság ígérete helyett épp ellenkezőleg: enigmatikussá oldja a választ, aminek ezer és egy jelentése lehet. Ezen a ponton kezd a tintapacába bárányt látó Rorschach-effekt működni.

  • Ez a szakasz viszont jó példája a megfelelő tömörségnek: én ezt 2 oldalon át elemeztem volna; wga pedig elegáns tömörséggel, a megfelelő számú megalapozó információval, jól megválasztott hasonlattal teljesen a helyén tartotta/helyére tette.

7 more annotations...

• 1. Egy pályázat célja MA, a MI gyakorlatunkban a legalkalmasabb TERV, avagy ettől teljesen függetlenítve, a feladat megoldására alkalmas TERVEZŐ kiválasztása!?
  
  2. Lehetséges e egy vizuális alulnevelt – alultáplált közízlést teljesen negligálva, arra nem figyelve, UP-TO-DATE MAI ÉRTÉKTARTALMÚ házat tervezni, kiemelt közterületen, lehet e a mindenkori használók ízlése ellenében dolgozni, építészetet csinálni,- egy egyébként instabil akaratú KORBAN?

  • Ezeket a kérdéseket elég pontosan fogalmazta meg az apród-frizurás (aki lehet, hogy manapság már nem is apród frizurás).
• Lehet, hogy a legnagyobb hiba akkor történt – s mondjuk ezt ki végre – amikor a lábazat bonthatatlan műemlékké glorifikáltatott, csupán azon okból, hogy az akkori MŰEMLÉKES SZAKMA ÉS HATÓSÁG nem bízott meg a kortárs magyar építészet tehetségében és alkalmasságában, azaz abban, hogy a VÁR e helyén jó, illeszkedő karakterű és léptékű új házat is képes tervezni.

  • Ezt is tényleg jó volt végre kimondani.

• A falas változatról Karácsony direktben rosszat nem mondott, a metszetet gyönyörűnek tartotta. (A falas verziót fejlesztve a ház ugyanis lassan „visszacsempészte az eredeti épület anatómiáját”). Opponenciája kevéssé ítélkezésről, mint inkább a veszélyekre történő figyelmeztetésről szólt. Gondolatmenete szerint a mai korunk nem falas, falazott kor, technikailag és művészileg is már rendkívül távol kerültünk azoktól a képességektől, tudástól és tapasztalattól, ami ma minket felkészítene arra, hogy érzékenyen, a történelmi rétegekhez kellő alázattal illeszkedve tudjuk ezt a falat felülépíteni. Jelezte: biztató és ígéretes kutatás lenne ebbe belevágni, ez ugyanakkor több évtized. És ez a munka azzal kezdődne, hogy minimum 200-as szinten fel kellene dolgozni a környezet falstruktúráját, analízisekkel szinte bele kellene szövődni abba az anyag-, és épületszerkezeti tudásba, amit a régiek még készségszinten tudtak, és ami elengedhetetlen ehhez a munkához. És akkor a nyílásokról még nem is esett szó.

  • Tisztelem-becsülöm a Karácsonyt, de ez azért egy olyan jófajta humbug. Olyan, mintha azzal, hogy atomról-atomra fölépítünk egy agyat, azzal közelebb jutnánk az agy megértéséhez; illetve, hogy azért nem érdemes az agy működését kutatni, mert úgysem tudnánk egy ilyen atom by atom modellt csinálni.
    Egyszóval egy fontoskodó, nagyotmondó, okoskodó semmitmondás; a probléma megkerülése.
• Noha Kis úgy vélekedett, ezek az érvek hatottak és visszatérhetnek teljes erővel az eredeti verzióhoz, Karácsony Tamás ott, akkor nem volt biztos abban, hogy sikerült Zobokit meggyőznie.

  • Nem lehet, hogy azért, mert nem volt jó az érvrendszer??
• Márpedig – Karácsony Tamást idézve – egy falas verzió esetén itt Murcia az a standard, amit minimum el kell érni.

  • Ez, mindazonáltal igaz.
• A Caixa effekt itt akkor ismételhető meg – ha egyáltalán szükség van rá – ha hozzányúlnak a posztamenshez, és megszűntetve annak posztamens jellegét, textúrává teszik azt

  • ezzel is vitáznék...
• A tervezők ekkor felvetették azt, hogy többször is ígéretet kaptak arra, hogy módosítják a KÉSZt, amire Aczél Péter kijelentette: ez be is fog következni, ha lesz egy arra alkalmas terv.

  • Régi szent tehén ez a szabályozási terv: mi a fasznak is, ha úgyis csak egy konkrét terv igazolásaként szolgál???

3 more annotations...

• Csalódnunk kellett, mert a miniszteri biztos úr egyéb elfoglaltságaira hivatkozva lemondta a részvételt, ami véleményem szerint nem csak udvariatlanság a kétszáz emberrel szemben, hanem egyértelmű üzenet arra is, hogy a politika továbbra sem kíván párbeszédbe kerülni az építészettel, az építészekkel és az építész oktatással.

  • Ez valóban nem jó üzenet. De már sajnos megszoktuk.
    Jelzés is talán arra, hogy változtatni kellene a hozzáállásunkon: offenzívabb alapállás...
• Csanády Pál helyettesítette Homolya Róbertet, de mint kiderült, csak létszámra, mert ő is csak hallomásból, baráti beszélgetései alapján tudott beszámolni az első nagy állami tervező irodáról, az ott dolgozó építészekről, munkájukról, egzisztenciális helyzetükről és a kormányhatározat feltételezett céljairól

  • Még mindig csak találgatunk.
    De melyik ez az iroda?
    Mennyi állami tervezőiroda van még?
    Miket csinálnak?
• a tudatos generációváltásban – Turi Attilával egyetértve - legnagyobb problémának a mesterek hiányát tartja

  • Végre komolyan fölvetődik a "tudatos generációváltás".
    Ez jó. Ez fontos.
    Bár a generációváltás valahogyan úgyis meg fog történni.
    A kérdés az, hogy a tudatosság a szakma, vag egyes személyek túlélését fogja szolgálni?
    Alapvetően még ez utóbbi sem teljesen illegitim fölvetés (magától senki nem szeretne vágóhídra menni), gond akkor lenne, ha érdemtelenül és nagyon keveseket érintve történne.
• Véleményem szerint, érthető a korábban nagyvállalatoknál, igazi mesterek mellett felnőtt, aztán önálló cégeket alapító tervező építészek idegenkedése az újabb „államosítástól”, ami magyarázhatja a mesterek hiányát az állami tervező vállalatoknál.

  • Egyrészt szerintem csak részben indokolja.
    S nem csak az állami irodákban gond a mesterek hiánya, sőt.
    A gond inkább az, hogy (főleg vidéken és főleg gazdasági, munkaellátottsági okok miatt) nincsenek komolyan vehető irodák.
    "One-man-show(business)"-ek vannak; nincsenek valódi, csapatként működő irodák; van egy főnök és vannak neki cad-majmai (cad-monkeys); nincsenek követendő példák.
    A miértekről sokat lehetne beszélni, de talán a legfontosabbak: egyszerűen kigazdálkodhatatlan egy ilyen iroda működtetése, másrészt nem is vagyunk rákényszerítve (ha így is elő tudjuk állítani a tervdoksit, akkor minek még koloncokat a nyakunkba venni).
• Turi Attilától, az Építész Kamara alelnökétől tudhattuk meg a legtöbbet. Például azt, hogy az építész tervezői gyakorlat a mai napig a „második háború után kialakult sztálinista modell szerint működik”, ami alatt az értendő, hogy a tervezők csak tervdokumentációkat gyártanak, de nem vállalnak felelősséget az építés teljes folyamatában.

  • Alapvetően nem kedvelem ezeket a zengzetes megmondásokat. Nem azért mert ne volna némi igazságuk, de legalább annyira félre is viszik a gondolkodást.
    A teljes folyamattal kapcsolatos felelősségvállalással is fölvetődik egy pár kérdés:
    1) felelősségünk jelenleg is van (bár a használatba vételhez történő hozzájárulásunk kaphatna még némi jogszabályi megerősítést!).
    2) A fölvetés szokott úgy is elhangzani (T.A.-tól én már hallottam), hogy az építésznek kellene lennie a kvázi-fővállalkozónak. Ez azért már komolyabban vitatható: bár családi háznál még kivihető is volna; de konolyabb munkáknál technikailag is nehéz volna, szakértelmünk se nagyon van, s elvi kérdést is fölvet: hogy jó-e, ha az építész tervez is meg kivitelez is?
    Sőt az is jó kérdés, hogy ezt nem kellene-e generálisan tiltani?
• sommás kijelentés mintha elfeledkezett volna arról, hogy a Kamara évek óta sikertelenül próbálkozik a nyugati mintákhoz hasonló tervezési díjszabás elfogadtatásával, amely az építész tevékenység teljes vertikumát lefedné, az első skiccektől a kulcsátadásig (tudomásom szerint egyébként Turi Attila terv

  • A kamara díjszabási ajánlása mindig is ezt az alapfilozófiát képviselte.
    Nem a díjszabás kötelezősége a fő kérdés, hanem az, hogy van-e jogszabály, ami valamilyen (akár közvetett módon is) a tervező közreműködését.
    Teljesen mindegy, hogy kötelező-e a díjszabás, ha a munkarészt nem kötelező megcsináltatni!
• Nagyon tanulságosak voltak a feltett kérdéseire adott hallgatói válaszok, amelyekből kiderült, hogy az építész hallgatóknak csak töredéke tudja elképzelni a hazai pályakezdést, többségük külföldön szeretne tapasztalatokat gyűjteni, de ami pozitív, azt követően itthon szeretnék azokat hasznosítani

  • Ez alapvetően jó.
    A kérdés az, hogy hogyan tudják visszaszivárogtatni a kinti munkamódszereket, morált?
• Homolya Róbert távollétében a kerekasztal résztvevői egyetértettek abban, hogy a központosítás a beruházások előkészítésében és lebonyolításában valóban indokolható a gazdasági és időbeli tervezhetőség szempontjából

  • Hogy mindezek alapján az egész ügy indokolható volna, azt én talán túlzásnak érzem.
    Inkább úgy fogalmaznék, hogy a beruházások valamely részénél, mindezek valamilyen mértékű indokoltságot adnak.
    
    Nem volna szabad összekeverni az építészeti tervezést a projektelőkészítéssel, beruházási tervezéssel!
• A tervezésben azonban ki kell aknázni a verseny adta lehetőségeket a minél magasabb építészeti minőség érdekében a megfelelően előkészített és lebonyolított tervpályázatokkal

  • Ezt mindig is mondogattuk.
    De eleddig nem sok eredménnyel.
    Ebből két következtetés vonható le:
    1) Valami új megfogalmazás kell, mert ez nem hatékony. Eddig is elég sokat mondtuk, nem működött.
    2) Nem mondtuk eleget. Nem elég hangosan mondtuk. Fokozni kell. "Ad nauseam", "ceterum censeo" a követendő taktikai kulcsszavak.
    
    Tényleg valódi dilemmának érzem a fentieket. Tényleg nem tudom, melyik volna jobb. Viszont a langyosakat a Jóisten is kiköpi...
• küzdeni az építészet és az építészek elfogadtatásáért, környezetünk élhetőbb, magasabb építészeti színvonaláért és reménykedni abban, hogy e küzdelem nem lesz hiábavaló.

  • Ez valóban fontos alapelv. Axióma.
    De 2 dolgot hozzátennék:
    1) szerintem egyrészt nem is hiteles, meg talán nem is hatékony az a fajta álszerény, altruista mártíromság, amivel magunkat teljesen háttérbe szorítjuk (bezzeg más szakmák nem szégyellősködnek, nem burkolóznak össztársadalmi érdekekbe; hanem nyíltan kimondják, hogy pénz kell nekik, mert éhenhalnak - persze azok, akik ezt mondani szokták (a szakszervezetisek), általában az utolsóként halnának éhen, de ez mar csak ilyen, a világ paradoxonainak egyike ez).
    2) a fentiekből is következően, tovább kell vinni a magasabb építészeti színvonalról szóló gondolatot: "hogy ez meg tudjon valósulni, ahhoz létező, működőképes, lélegző tervezői szakma szükséges. A tűzoltókat sem csak a tűzoltásban töltött időjük utan fizetjük órabérben, hanem azt is ki kell fizetni, hogy készenlétben tudjanak lenni, hogy megfelelően fölkészültek legyenek.
    S az építészeti tervezés sok szempontból párhuzamba állítható a tűzoltókkal; annyi különbséggel, hogy az nehezen volna indokolható és technikailag megvalósítható, hogy az építészek fix apanázst kapjanak az államtól; a finanszírozás sokkal egyszerűbben megoldhatató egy tisztességes díjazással.

8 more annotations...